multturkasz@gmail.com

régi filmek gyűjteménye, amelyekből az akkor mára ismerhetünk

Naptár

február 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28

Címkék

 SZEVASZ VERA

fekete-fehér, magyar játékfilm, 110 perc, 1967 

rendező: Herskó János
író: Soós Magda
forgatókönyvíró: Herskó JánosBíró Zsuzsa
operatőr: Zsombolyai János
zene: Petrovics Emil

szereplő(k): 
Neményi Mária (Vera)
Horváth Teri (Terus néni)
Bálint Tamás (Gyuri)
Mensáros László (Sárközi)
Bozóky István (Mérő)
Békés Rita (Mérőné)
Szirtes Ádám (Svajda)

   

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK

  • Szevasz, Vera (1967)

Herskó János 1967-es filmje ezt a korban igen aktuális problémát egy egyetemista lány néhány viharosan gyors napjának történetébe ágyazta, így csak néha lóg ki a lóláb, hogy miről is kíván szólni az akkor már a Párbeszéd részletezően hosszú történelmi sorsanalízisével magának jelentős tekintélyt kivívott, középgenerációhoz tartozó rendező. Amúgy a lóláb helyzete és mérete cseppet sem mellékes a film(ek) mai befogadása szempontjából: az 1948 utáni magyar filmtörténet jelentős részében a „mondanivaló”, az ideológiai teher agyonnyomja a történetet, a film érzéki oldalát (nota bene: a Párbeszéd is a moralizáló-politizáló dialógusoktól szenved), hogy a mai néző számára inkább a kor viseletét és ideológiai kérdéseit rögzítő dokumentumfilmként funkcionál semmint játékfilmként. A Szevasz Verával nem ez a helyzet: Herskó műve még ma is lendületes, humoros és érzéki ifjúsági filmnek számít, amiből nem hiányzik a műfaj két alapeleme, a kaland és a szerelem.

A film címszereplője – a szeretkezni vágyó, ámde hoppon maradó szerelmével űzött viaskodás után - balatoni építőtáborba utazik, ahol hamar összetűzésbe keveredik a tekintélyelvű vezetési elveket valló táborparancsnokkal, míg felnőttekhez méltó egyezségre jut a barackszedést illetően a termelőszövetkezet agilis vezetőjével. A két vezetőtípus – a doktriner, felelősséget elhárító illetve a felelősséget magára vállalva cselekvő, akinek mintáját a Megszállottak (1961) alkotta meg – eszmei küzdelme a romlatlan, az ötvenes évek mocskából kimaradt, az emberarcú szocializmus reménységét jelentő fiatalság megnyeréséért a reformok, az új gazdasági mechanizmus életbelépésének reményteljes időszakában a tézisfilmek visszatérő motívuma (Falak, Kitörés). Vera azonban nem reflektál a helyzetére – szemben a magyar film értelmiségi hőseivel -, hanem fejest ugrik az életbe: megállapodik a téeszvezetővel, rábeszéli a lányokat a barackszedésre, elszökik a kórházból, ahová kificamodott karja miatt került, hazakísér egy idős, rákos asszonyt lánya esküvőjére és ápolónőnek álcázva magát injekciót ad az élete utolsó boldog óráit megélő örömanyának, szerelmi kalandba keveredik egy zenésszel, majd hirtelen elhatározással meglátogatja filmes gyakorlaton levő szerelmét a Balaton túlsó partján. A kor beszélgetős filmjeihez képest (ismét az 1968-ban bemutatott Falakat érdemes példaként idézni) rengeteg eseményt, akciót zsúfol Herskó a pár napos időkeretbe, s bár a Verát körbevevő figurák szívesen moralizálnak a múltat felelevenítve (a kommunista diktatúra által felemelt egyszerű parasztasszony tragikus sorsa példaértékű), töprengenek el a jelen gondjain és folytatnak teoretikus vitákat a filmkészítés módszeréről, a film abszolút főhőse nem bonyolódik bele a reflexiókba, hanem a többiek gondolatait, sorsát mintegy átszűrve magán: cselekszik.

Herskó újszerű stílust keres az újszerű történetelmondáshoz: a francia új hullám Magyarországon addig még nem eléggé kiaknázott módszerét, a cinéma verité-t honosítja meg a mindig megújulni kész rendező. Az improvizatorikusnak tűnő, lendületes elbeszélés, a Jean Seberg-frizurás amatőr főszereplőnő (Neményi Mária) sallangmentes játéka és a szereplők sarkában loholó kamera Jacques Rozier Adieu Philippine című bohém nyári utazós filmjéhez teszi hasonlóvá a Szevasz Verát.

A nagyjátékfilmben 1967-ben debütáló Zsombolyai János (Nyár a hegyen, Bohóc a falon) többnyire természetes fények mellett, kézből készített felvételei a népi kultúra és a modern művészet szintézisére törekvő, archaizáló, artisztikus képalkotás után és mellett egy új, dinamikus képi esztétika jelentkezését hirdették. A korszak másik esztétizáló természetű eljárása, az időfelbontásos narráció és a gyorsmontázs helyett Herskó a szereplőket hosszan lekövető beállításokra és a belső montázs elvére épített, így a vágásnak kevésbé értelmező, mint inkább ritmusteremtő szerep jut: az olasz autósok burleszkes jelenetének korai Godard-ra emlékeztető játékos vágásai, a lakodalom fokozódó tempójú nagyjelenete a pályáját szintén akkor kezdő vágó, Kármentő Éva ízlését dicséri. A lagzi jelenetének vágását nehezítette, hogy a dokumentumfilmes és fikciós módszer akkoriban újszerűnek számító vegyítésével készült, amelyben az igazi lakodalom rögzítése után másnap a film fiktív szereplőivel együtt rekonstruálták a cselekményhez tartozó történéseket. A dokumentumfilmből átemelt cinéma vérité módszer reflexiója is rögvest lezajlik a filmben: Herskó akkori filmrendező-osztályának tagjai (Grunwalsky Ferenc, Böszörményi Géza, Csányi Miklós, Szomjas György) a balatoni utazókkal riportokat forgatnak, melyekkel kapcsolatban azonnal együtt jár a kétely: vajon a megszólalók agyába tényleg beleláthat-e a kamera, belehallgathat-e a mikrofon?

A magyar film trendjein folyton kívülálló, hol lemaradó, hol azokat előrevetítő Herskó ezúttal módszerében, stílusában, a szabad mozgás vizuális-érzéki élményével és a film oldott hangvételével egy-két évvel megelőzi korát, miközben megmarad a 60-as évek moralizáló, személyes felelősséget kutató kérdésfelvetése mellett. A balatoni kalandokat keretező családi pillanatképekben a gyermek szemszöge azonban megelőlegez - ha nem is valósít meg - egy másfajta, játékosabb, elevenebb filmformát, amiben relativizálódnak a felnőttek súlyos, társadalmi, történelmi eredetű gondjai. A Gyerekbetegségek által elkezdett szürreális-burleszkes irányzat folytatására azonban még egészen a Régi idők focijáig várni kell. De ezt már nem várja meg Herskó, aki egy újabb elképesztő rohanás, az N. N. a halál angyala (1970) után emigrál Magyarországról és egyúttal a filmrendezők exkluzív klubjából.

 Szerző: Stőhr Lóránt

Szevasz, Vera

 Herskó János búcsúlevele

_________Kiegészítő információk -- jó tudni, jó látni__________

Kifulladásig
(Ŕ bout de souffle)

fekete-fehér, feliratos, francia romantikus dráma, 95 perc, 1960

rendező: Jean-Luc Godard

író: François Truffaut
forgatókönyvíró: Jean-Luc Godard
zeneszerző: Martial Solal
operatőr: Raoul Coutard
producer: Georges de Beauregard
vágó: Cécile Decugis, Lila Herman

szereplő(k):

Jean-Paul Belmondo (Michel)
Jean Seberg (Patricia)
Daniel Boulanger (Felügyelő)
Jean-Pierre Melville (Parvulesco)
Henri-Jacques Huet (Antonio Berrutti)
Van Doude (Újságíró)
Roger Hanin (Cal Zombach)

A körözött bűnöző, Michel Marseille közelében lelő egy motoros rendőrt, majd továbbhajt Párizsba. A fővárosban kapcsolatba lép egyik barátnőjével, egy amerikai diáklánnyal, Patriciával. A minden kötöttséget elutasító Michelt egyedül a szerelem teszi sebezhetővé. Ő a szerelmet kergeti, őt magát pedig a rendőrök, és ennek nem is lehet más vége, csak árulás.

_________

NÉGYSZÁZ CSAPÁS
fekete-fehér, magyarul beszélő, francia filmdráma, 91 perc, 1959

rendező: François Truffaut
író: François Truffaut
forgatókönyvíró: François Truffaut, Marcel Moussy
zeneszerző: Jean Constantin
operatőr: Henri Decaë
producer: François Truffaut
vágó: Marie-Josephe Yoyotte

szereplő(k):
Jean-Pierre Léaud (Antoine)
Albert Rémy (Apa)
Claire Maurier (Anya)
Robert Beauvais (Igazgató)
Patrick Auffay (René)

A gyerekek figyelnek minket. Akkor is, amikor mi nem figyelünk rájuk és ítéletek hoznak felettünk. Ez az örök tanulsága az 1958-ban készült Négyszáz csapásnak,

A Négyszáz csapás, amelynek főszereplője, Antoine Doinel, a kamaszként hasonló kálváriát megjárt Truffaut alteregója, rossz tanuló, csak a mozi érdekli igazán. Persze lehet, hogy az iskola is jobban lekötné, ha valódi otthona lenne. A „családi fészek" azonban inkább tűzfészek: anyja állandóan ingerült vele, folyton fáradtságra hivatkozik, miközben - ahogyan egyszer Antoine az utcán rajtakapja - szeretőt tart, apja pedig, akit csak az autóklubja érdekel, pipogya alak, hagyja, hogy felszarvazzák, és valójában ő sem tud mit kezdeni fiával. A film szállóigéje is jellemző: „Vidd le a szemetet". Megdöbbentő ugyan, hogy Antoine egyik iskolakerülését azzal indokolja, hogy meghalt az anyja, de valahol mégis érthető. És a tanárokban sincsen annyi empátia, hogy e szörnyű kijelentés mélyére ássanak, az anya „szeretetrohamai"pedig felszínesek, nem is csoda, ha leperegnek a fiúról. Így egyenes út vezet a „bűnözéshez", az írógép-lopáshoz, amely miatt Antoine javítóintézetbe kerül. Nem is tudjuk, hogy amikor anyja meglátogatja és közli vele: annyira lejáratta a gyerek őket, hogy nem fogadják vissza, fájdalom vagy megkönnyebbülés-e ez Antoine-nak. Végül sikerül megszöknie és „a saját lábára áll" - miként tette ezt Truffaut, akinek szerencséje volt, mert felkarolta őt a híres filmesztéta, André Bazin, és felvette a 15 éves fiút az Új Hullámot megalapozó szaklaphoz, a Cahiers du Cinémához. Sok Antoine-nak azonban csak a semmibe futás adatott meg és adatik meg a mai napig.

A Négyszáz csapás több mint 50 évtizede, mint film is, kikezdhetetlen remekmű. De arra is tanít, hogy figyeljünk a gyerekekre, hogy ők is jó szívvel figyelhessenek minket.
http://www.netambulancia.hu/aktualis+1/a-gyerekek-figyelnek-minket-gondolatok-a-negyszaz-csapas-nyoman

__________________________________

 Tűz van, babám!

(Hoří, má panenko)

színes, magyarul beszélő, csehszlovák-olasz vígjáték, 71 perc, 1967

http://youtu.be/wtfL_-DTDMc

rendező: Milos Forman
forgatókönyvíró: Milos FormanJaroslav PapousekIvan Passer,Václav Sasek
zeneszerző: Karel Mareš
operatőr: Miroslav Ondrícek
díszlettervező: Karel Cerny
jelmeztervező: Zdena Snajdarová
producer: Rudolf HájekCarlo Ponti
vágó: Miroslav Hájek

968-as Tűz van babám! Oscar-díj jelölést kap a legjobb külföldi film kategóriában. Méltán. Milos Forman tűzoltóbálja hatalmas sikerrel robban be a filmvilágba. Az ötletet maga a valóság adta. Forman barátaival részt vett az "én kis falum"ban egy tűzoltóbálon, s úgy gondolta, ezt meg kell örökíteni filmvásznon. Figurái, karakterei autentikusak, amatőr szereplőkkel és profi színészekkel játszatta el ezt az egyszerű emberi falutörténetet. S azon túl, ott a nagyvilág. A történelmi dátum 68, a távoli szűk kis világ úgy működik, mint a valóság.
A tűzoltóegylet derék tagjai elhatározzák, bált rendeznek, ahol kitűntetést adnak át nyugalmazott parancsonokuknak, szépségkirálynőt választnak, tombolát szerveznek. A bál burleszkbe illő összeomlásba fullad: a szépségkirálynői címet tukmálni kell, az ünnepeltről elfeledkeznek és amíg a tűzoltók bált adnak, a faluban egy ház lángra gyullad. Amikor pedig tombolaszelvényekkel próbálnák megsegíteni a károsultat, kiderül, hogy a bálozók ellopták a nyereménytárgyakat. (A film évekig dobozban állt, betiltották.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://multturkasz.blog.hu/api/trackback/id/tr64876095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu