multturkasz@gmail.com

régi filmek gyűjteménye, amelyekből az akkor mára ismerhetünk

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Címkék

Mellékelem a  szöveges értékelést. Lehet örülni és szidni. A személyiségjogok tiszteletben tartásával, nevek és mellékletek  nélkül, amit kicsit sajnálok.

Aki szeretné, annak a dolgozatát felteszem ide, hogy olvasható legyen mások számára is.

Ugyanez vonatkozik a videók linkjére is

Megjegyzések, kiemelések a Film, tv, tradíció kurzushoz benyújtott vizsga anyagok kapcsán.

 Két szándék vezérel. Egyik, hogy kiemeljen a legjobbakat, másik hogy megjegyezzem azokat az általános hibákat, amiknek javítása a további pályafutásuk során hasznukra lehet.

A formai hibák az értékelés legvégén vannak, olvassanak el addig, mert talán hasznos.

 Sok értékes anyagot kaptam. Talán sikerült elérni, hogy más szemmel nézzék a filmeket, és ami még fontosabb jónéhány esetben azt is, hogy videó kamerát vegyenek a kezükbe, s azt hétköznapi eszközként használják.

 VIDEÓ

Azoknak is, akik még nem próbálták,  javaslom, hogy bátran használják a videókamerát. A mai technika szinte felajánlja, hogy anyaggyűjtésnél, kutatásnál alkalmazzák ezt az eszközt, s az már csak egy kis figyelmet, gondolkodást kíván, hogy mások számára is élvezhető formában mutassák meg a rögzített anyagot.  

Hogy nem is nehéz élvezhető formába önteni az anyagot, arra jó példa a TÜRE c. néprajzi kutatást tartalmazó videó. Egy régebbi gyűjtés felvételét kaptam először a maga csupasz módján, de konzultáció után sikerült korabeli fényképekkel, tájékoztató szöveggel kerekké formálni az érdekes anyagot.

Általános tanulság a videóknál, hogy a  kamera bátrabb használatát érdemes lenne gyakorolni, mert ma már a kutatásban sem követelmény, hogy egy u.n. amerikai plánban lássuk az alanyunkat. Ez a régi, nehéz, nagy kamerákkal rögzített filmek sajátja, gondolom, a néprajzosok sok ilyent látnak, régen nem volt mód követni a mozgást, közelképet adni arcokról, kezekről, élőbben részt venni a beszélgetésben. A mai könnyű, kézben tartható, fényérzékeny kamerák sokkal több mozgásra adnak lehetőséget.

Ha már kamerahasználatról van szó, ki kell emelnem az 1 nap c. videót.  Sokan nem értenének velem egyet, de én  sokra értékelem. Örülnék, ha a készítője kitenné a linket a facebook csoportba, hogy mások is lássák miről beszélek, vállalva, hogy nem értenek egyet velem, vagy lelkesek lesznek, mint én.

Itt egy kézben tartott kamerával, nagyobbrészt saját lába látványával érzékelteti milyen is egy napja Mátészalkától az egyetemig és vissza. Mégis ebben a még nem is teljesen kész montázsban, a zenével és a zörejekkel, van valami erő. Azzal együtt, hogy a teljes nihil árad belőle. Tetszik. Aki ezt készítette ne tegye le a kamerát és találjon valamilyen művészeti továbbtanulási lehetőséget.

Tudományosabb területet nézve:

A szabadabb kamerahasználat, az aktív, élő részvétel miatt találom a városnéző videók közül dícsérendőnek a MÁRIANOSZTRA c. munkát. Rajzoltatta és vándoroltatta riportalanyát, jó út, érdemes folytatni.

A sok jó videó közül is kiemelkedőnek találtam két nagyon puritán formában elkészített anyagot.

MALENKIJ ROBOT  és ROZSNYÓN A NEUMANN TAXIVAL   videókat.

Mindkét videó a történelem egy egy sötét korszakát idézi fel új elemeket is tartalmazó információkkal. Mindkét esetben két idős ember mondja el az emlékeit. Jó riportalany, ügyesen terelt kérdések nyomán beszél. Egyikük a kényszermunkáról, másikuk a zsidók elhurcolásáról.

Ha az alkotók is úgy gondolják, kérem tegyék elérhetővé, és posztolják ki a videók elérhetőségét, mert jó lenne ha sokan megnéznék.

Egyébként ez a két legjobb anyag is azt bizonyítja, hogy ennek /mármint a videózásnak/ van értelme. És azt is, hogy az előző mozgalmasságot igénylő jó tanácsaimat felülírhatja a mondanivaló, a téma fontossága, a riportalany egyénisége.

Érdemes lenne elérhetővé tenni a a többi videót is, a városbemutató nagyon profi anyagot Nagyváradról és Hajdúnánásról.  A nemzedékek emlékeit összefoglaló részletet és a nemzedékek karácsonyát. A Márton napi szokásokról készült ripormontázst és a hozzá illesztett tudományos ismertető népszerűsíthető, érdekes ismeretterjesztés, jól szerkesztett és kiváló ötlet alapján készült anyag. Érdekes, bár nem befejezett munka a rúdtáncot ismertető, kiváló szakmai szemléltető anyag az Interakciók. De jó a zenész fiúról telefonnal készített bemutatás, és aki szereti a bond - filmeket, annak különösen élvezetes lehet a reklámról szóló bemutató.

Volt egy videó, amit kiemelnék - bár nagyon zavarban vagyok. A fiatalok bulizási szokásairól szól. Minden megszólaló olyan benne, mintha a viktoriánus kori bentlakásos iskola diákja lenne, aki az osztályfőnök és a szülők jelenlétében mesél a bulizási szokásokról. Vagyis azt hiszem hazug az egész. Ráadásul mindenki ugyanazt mondja. És mindenki csak 1 korty bort iszik.. szerintem ez az, ami nem jó. Egy diák videó legyen igaz. Vagy ez az egész egy tréfa és harsányan kell nevetnem... ?

A videók egyébként értékes munkák. Tegyék ki a linkeket!

TREATMENT

A treatmentek nagy részénél sajnáltam, hogy nem tudott elkészülni a videó változat, mert jó érzékkel, képi megfogalmazást kívánó témákat vázoltak fel.

Kiemelkedik a HAJNALI VESZEDELEM c. novella, ahol egy levágásra ítélt malac szemszögéből nézzük a történteket. Sajnálom, hogy csak papír – ami sokmindent elbír – valaki egyszer már csinálja meg ezt a kisfilmet!

Egy klip terve a HOLNEMVOLT sorozat parafrázisa eredeti, a klipműfaj szabályainak megfelelő munka. Jó elgondolás az identitás keresés szimbolikus megjelenítésére.

A treatmentek mind  jól átgondolt riportok, a szerzők vegyenek a kezükbe kamerát, vagy társuljanak kamerással

AMERIKAI ISKOLARENDSZER, KARÁCSONYI VÁSÁR, KITARTÁS – különösen erős téma egy sérült diák napi küzdelmeiről, jó lenne videón is látni! - MI NŐSÜLÜNK – néptánccsoport fellépésének kísérése, TALÁLKOZÁSOM JÁNOSSY KATI NÉNIVEL – egy jól komponált beszélgetés, anyaggyűjtés, szintén olyan, amit meg kell próbálni felvenni legközelebb. VILÁGVÉGE – sajnos nem sikerült rögzíteni, de érdekes leírva is.

 ESSZÉ

Érthető módon esszéből érkezett a legtöbb.

Akik hallgatták az előadást, vagy átböngészték a blogban található anyagokat, vagy maguktól is megértették, hogy mi a feladat, nagyon jó esszéket írtak, előítéletmentes, szubjektív, érdekes elemzéseket filmekről, amik a maguk korában, a maguk módján mutatják meg annak a kornak a hétköznapjait, szokásait, viselkedését és viseletét. S ez sokat adhat hozzá az adott kor megismeréséhez. Hiszen erről szólt a kurzus maga is. Arról, hogy a 20. század nem ismerhető meg filmjei nélkül.

Külön hangsúlyoztam, hogy nem filmtörténeti, vagy filmesztétikai szempontból kellene nézni a filmeket, s azt is reméltem, hogy nem a szakanyagokba belebonyolódva elemzik a látott filmet, hanem a kor és a film rangjának ismerete mellett a saját gondolataikat mondják majd el.

Ez keveseknek sikerült.

Nem könnyű a gondolkodás, de sok új megállapításra vezethet.

Kiemelnék két olyan dolgozatot, ahol nem egy filmet elemeztek, de mindkettő  lehetett volna a kurzus egyik előadása is.

HITLERI PROPAGANDA A FILMEKBEN – a saját kutatásainak egy részletét hozta át ide, mai tanulságokkal.

WEB SOROZATOK – egy még feldolgozatlan új műfaj áttekintése. További gondolkodásra ösztönöz, eredeti.

Az esszéírók többsége nem tudott megszabadulni a szakirodalom előítéletességéről. Míg a Meseautó esetében eszükbe sem jut a társadalom problémáit számon kérni egy hatásos giccsen, ez a 45 után készült filmek nem tudják elkerülni, és nem tudnak a társadalmi rendszer ostorozása nélkül véleményt írni róluk. /Ez számomra nem meglepő, magam olyan korban nevelkedtem, amikor ennek az ellenkezője volt a jellemző/

/Bocsánat mivel egy filmről több esszé is született, valahogy meg kell különböztetnem azt, akit dicsérek, mert a cin nem elég, ezért a kódját is odaírtam, legalább ő tudja, hogy róla van szó :(/

Jó példa /Anikó JBGS07/ MESEAUTÓ elemzése. Okos, szubjektív jól használja fel az olvasottakat és fűszerezi a saját benyomásaival.

A KÖRHINTA elemzések közül kiemelkedő/ I6C0XL Gergő/ munkája is azt mutatja, hogy túl lehet lépni az előítéletek csapdáján. Családja emlékeit és a filmen látottakat foglalja egységbe.

Dicséretes /AAR87F ÉVA/ JUTALOMUTAZÁS  esszéje, ahol a filmesztétikai elemzésen túl rá mer csodálkozni egy világra, amit nem ért pontosan, de képes empátiával szemléli.

Ha komolyan vesszük, hogy az esszé, mint műfaj személyes hangvételű, csapongóbb, lazább tanulmány, akkor /OFLME6 LILLA/ SZEVASZ VERA c. írását emelném ki. A női főszereplőt elemzi egy mai, hasonló korú lány szemével.  Jó a filmválasztás/ C6J5QT KATINKA/ FÜRE LÉPNI SZABAD dolgozata esetében. Utána olvasott, rácsodálkozott, túllépett a szakirodalmon, és vállalja, hogy nem érti az egész rendszert.

Jó stílusban megírt, élvezetes /HNGJXU GÁBOR/ HYPPOLIT elemzése.

Jó választás volt / IJMFCN ZSÓFIA/ KÉT EMELET BOLDOGSÁG – /1960/, és /OQKADW ÁKOS/ PÓKFOCI /1976/, nagyon jó a /FAXVJA DÓRA/ CSALÁDI TŰZFÉSZEK /1979 / Mindhárom esszé alkotója igyekszik kiszabadulni a szakirodalom csapdájából és személyes  véleménnyel átszőni a tanulmányt.

Szép munka W12FRD JUDIT BERLIN elemzése

Sok egyforma munka született. Az ÁLLAMI ÁRUHÁZak közül Dóra E52Q57 birkózott meg legjobban a feladattal, bár igazán senki nem látta be, hogy ez elsősorban egy operett, amit nem lehet beskatulyázni termelési és munkaverseny filmek sémájába.

Mint ahogy a KÉTSZER KETTŐ NÉHA ÖT c. szórakoztató, zenés giccset sem érdemes kategóriákba szorítani. Felszabadult, szórakoztató, nem kell a rendszer valós vagy vélt hibáit számon kérni rajt.

Azok, akik nem figyeltek és olyan filmet választottak, amelyben egy későbbi korból néz vissza az alkotó a történelemre, tévedtek, főként mert nem tudták érzékeltetni, hogyan tükröződik két korszak a filmben. A TIZEDES MEG A TÖBBIEK c. zseniális film nem a háborúról, vagy a háború hőseiről szól, hanem egy lazább korszak felszabadult nevetési kényszeréről. Amikor végre addig nagyon komolyan vett, hősi dolgokon mertünk nevetni. De ez nem 45 valósága, hanem 65 –é.

Ugyanez vonatkozik a TANÚ c. remek filmre. Nem tudnak az elemzők megbirkózni a feladattal 1950 / 1969 Nem a hétköznapi valóság elemeit kell keresni egy 20 évvel később készült sűrítményben, ahol már a korszaktól megszabadulva nevetni lehetett annak abszurd kegyetlenségein. 

Többen elemezték a KERESZTAPA c. filmet, ami a filmtörténet egyik jelentős klasszikusa, arra példa, hogyan lesz egy zseniális filmalkotás egy korszak képévé. Ha az emberek a maffiáról hallanak, a Keresztapa ugrik be. Itt már a film visszahatásáról lenne érdemes beszélni.  Erre már nem volt idő az előadásban, de izgalmas elgondolkodni róla. Az esszék nem jutottak idáig, csupán értékes filmajánlások készültek.

Tanulság. Nézzenek régi filmeket, próbálják őket előítéletmentesen nézni és úgy, hogy ne érezzenek kényszert arra, hogy besorolják valamilyen filmtörténeti kategóriába, próbáljanak a filmek segítségével a hétköznapi ember életére figyelni. Érdekes új elemekkel gazdagodhatnak, jobban megismerhetnek egy adott kort. Úgy ahogy akkor gondolták, ahogy akkor kinéztek, beszéltek, szórakoztak az emberek.

42 esszé érkezett, mindegyiket lehetne elemezni, de csak olyanokat választottam, amik általánosan is megszívlelhető tanulságokkal szolgálnak.

 Akinekneminge avagy a praktikus hibák jegyzéke

Sokak mosolyoghatnak, de nem mondanám, ha nem lenne rá 1 – nél több példa.

A dolgozatra mindig rá kell írni a szerző nevét / praktikus, ha a neptun kód és a szakirány is szerepel/ Volt olyan dolgozat /3/, ahol a szerzőt csak az email alapján lehetett kikövetkeztetni.

Javaslom, hogy készítsenek láb vagy fejlécet, ahol a név a cím és az oldalszám megtalálható, mert így azok, akik papír alapon foglalkoznak a dolgozattal, akkor is megtalálják a lapokat, ha elejtik az egész csomagot és a lapok szétrepülnek.

Az elektronikus formában értékelők kedvéért pedig javaslom, hogy a fájlnévben is jelöljék meg a nevet és a címet. Tudom, nekem kellett volna eleve megadnom egy fájlnév formátumot, de más is elfelejtheti, ezért javaslom a nev_dolgozatcime.docx /doc/pdf formátumot használják. Az általános, mint a  beadandó, esszé, kurzusnév, dolgozat féle fájlnév csak az otthoni számítógépen jelent azonosításra való információt.

Amennyiben szakirodalom alapú a dolgozat – ez esszéknél általánosnak mondható - nagyon fontos az irodalomjegyzék, a források megjelölése, akár jegyzet, akár lista formájában. Az internet korában nehéz elrejteni a forrásokat, mert csak jó keresőszavak kellenek és előbukkan. De feltételezem, hogy inkább lezserségből és nem titkolási szándékkal maradtak el a szakirodalmat feltüntető listák.

 Mindenkinek sikeres tanulmányokat okos, gondolkodó felnőtté válást kívánok!

2013. január 29.

Takacsvera

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://multturkasz.blog.hu/api/trackback/id/tr655056107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása